fbpx

Félmillió forint értékű hőszigetelő anyag felajánlás gyermekintézmények számára

Bízunk benne, hogy az előállt járványügyi helyzetben az élet nem állt meg, csak egy időre lelassult. Ezt a jövőbe vetett reményt jelképezi az is, hogy az idén is megvalósuló Várépítő pályázaton 500.000 Ft + ÁFA értékű hőszigetelő anyagot ajánlottunk fel egy arra sikeresen pályázó, nehéz helyzetű gyermekintézmény számára. Idén az építőipar országos összefogásának eredményeképpen 13,2 millió Ft értékű felajánlásra pályázhatnak az igénylők.

A több mint évtizedes múlttal rendelkező Várépítő pályázat jelenleg az egyetlen olyan forrás, melyből építészeti beruházásaikhoz minőségi építőanyagot kaphatnak a rászoruló gyermekintézmények – óvodák, iskolák, gyermek-gyógyintézmények –, és gyakorlatilag az egyetlen műemlékek számára elérhető ilyen jellegű pályázat. A BACHL Kft. büszke arra, hogy a kezdetek óta részese a kezdeményezésnek, s a felajánlásában igényelhető hőszigetelő anyag az épület bármely szerkezeti elemére kérhető, így a tetőre, homlokzatra, lábazatra is.

2019-ben a vállalat két gyermekintézményt támogatott. A Fény Felé Alapítvány önálló életvezetésre nem képes, fogyatékkal élő fiatalok számára biztosít életük végéig lakhatást az épülő Kincsesláda Házban. Az intézményt a komplex szemlélet érvényesítése jellemzi: nemcsak lakhatással, hanem a lakóotthonhoz közel működő műhely révén munkalehetőséggel és fejlesztéssel is segítik a fiatalokat abban, hogy hasznos tagjaivá válhassanak a társadalomnak. A veszprémi Padányi Katolikus Iskola a tetőtérben működő 4 oktatási és 2 technikai (szerverszoba, stúdió) klimatizálása kapcsán a helyiségek utólagos hőszigeteléséről döntött az energiahatékonyság növelése és a tanítás-tanulás feltételeinek javítása céljából. A BACHL termékkínálatában kiemelt szerepet játszanak a tetőtér utólagos hőszigetelésére speciálisan alkalmas hőszigetelő-anyagok, így az iskola korszerű, fenntartható, kis ökológiai lábnyommal rendelkező alapanyaghoz jutott a fejlesztés megvalósításához.

Az építőanyag-gyártók azonban nemcsak építőanyagokkal, hanem szolgáltatással, illetve a kivitelezésre és fuvarra fordítható pénzösszeggel is támogatják az igényléseket benyújtó intézményeket és műemlékeket.

A pályázatokat május 6-ig lehet benyújtani, azokat különböző területen tevékenykedő, neves közéleti személyiségekből álló, a kezdetek óta szinte változatlan összetételű zsűri bírálja el. Bővebb információ a www.varepitopalyazat.hu oldalon található a kezdeményezésről.