A BACHL Kft. környezetvédelmi vállalásai az EMAS által tanúsítva

A BACHL Kft. környezetvédelmi vállalásai az EMAS által tanúsítva

#WeForEMAS 

Az első, környezetvédelmi témájú ENSZ világkonferenciát “Ember és bioszféra” címmel tartották 1972-ben Stockholmban. A tanácskozás kezdőnapját, vagyis június 5-ét jelölték meg hivatalosan a környezetvédelmi világnapnak. 

Az építőipar nagy időtávra szóló alkotásokat hoz létre, legyen szó útról, építményekről, látszó és nem látszó műtárgyakról, ezért korántsem mellékes, milyen hatást váltanak ki. Élettartama alatt és utána is befolyással van és lesz környezetünkre, mint egy hagyaték, utódainknak, tőlünk! A BACHL Kft. számára minden nap egy környezetvédelmi világnap, mint egy nyugdíjasnak, akinek minden nap vasárnap, az anyának, aki minden nap ANYA, tehát napja van.

 Amit ma elmulasztunk, holnap nem pótolhatjuk, mert az a holnapi teendő!

Több száz oldal (az Európai Parlament és a Tanács 1221/2009 EK Rendelete, Környezetvédelmi jogszabályok halmaza és a vonatkozó szabványok) írja le, hogy mekkora az a fa, amibe ma egy vállalkozás belevágja fejszéjét, ha vállalja az EMAS rendszer feltételeit.

A mai világunkban, amikor ezernyi szempont, szabályozás, érdek találkozik és ütközik, vagy simul össze, nem kis kihívás felvállalni olyan folyamatos megmérettetést, melynél apróságokon múlik egy szervezet megfelelése, ráadásul mindez nyilvánosan elérhető bárki számára.

Nem véletlen, hogy Magyarországon ezidáig összesen 44 szervezet regisztrált, ebből jelenleg 29 élő státusszal rendelkező szervezet van. Többségében a gyártói szektorokból, de képviseltetik magukat egyéb szolgáltatók, sőt önkormányzatok is. Nagyon szerény a hitelesített, nyilvántartott szervezetek száma, azonban, annál nagyobb a jelentősége, hogy a szűk elit tagjai lehetünk. A BACHL Hőszigetelőanyag-gyártó Kft. 12. a rangsorban a HU_000022 regisztrációs számmal.  
15 magyarországi szervezet már nem tartja életben EMAS tanúsítványát.

bachl weforemas

A BACHL Kft. EMAS tanúsítása

A BACHL Kft. tószegi üzeme 2011.02.24. óta működteti és tanúsíttatja, illetve hitelesítteti az ISO 14001 szabványra épülő, többletkövetelményekkel megerősített EMAS rendszerét. Tanúsítónk és Hitelesítőnk a nemzetközi szinten is elismert ÉMI TÜV SÜD Kft.

Társaságként elsősorban azt akarjuk bizonyítani, hogy lehet jogszabályi követelményeknek megfelelően működni, a profitnak nem kell mindent megelőzni, és a megtakarítható erőforrásokat társadalmi szerepvállalás formájában is hasznosíthatjuk. Gyártóként nagyon fontosnak tartjuk, hogy a termékeink előállításához szükséges erőforrás többszörösének megtakarítása érhető el azok felhasználásával globális szinten, ami nem kis jelentőséggel bír környezetvédelmi szempontból.

A léc magassága a jogszabályi és szabványkövetelmény szövegében ugyanaz, de más magasságot kell megugrani egy szolgáltatónak, egy hivatalnak, és egy gyártónak. A BACHL Kft. alkalmazottainak, és segítő alvállalkozóknak lényegesen nagyobb erőfeszítésbe kerül, több munkatárs bevonása szüksége ahhoz, hogy „önként vállalt kötelességünknek” eleget tegyünk immár 10. éve!

Bízunk abban, hogy utat mutatunk a többi vállalkozásnak, nem titkolva a nehézségeket, és emellett példát mutatunk dolgozóinknak, akik – reményeink és mondhatjuk tapasztalatunk szerint is – hazavisznek családjuknak egy szemléletet, így építve a legerősebb elemi közösség, a család erősítésével társadalmunkat. Beszállítóink, alvállalkozóink és elsősorban vevőink biztosak lehetnek abban, hogy a termék, amelyhez adták az alapanyagokat, a kiegészítő szolgáltatásokat, amelyet vásárolnak és beépítenek, a lehető legkisebb mértékben terhelte és fogja terhelni környezetünket.

Folyamatosan azon munkálkodunk, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, a lehető legalacsonyabb energiafelhasználással, a lehető legtovább használható, kimagasló minőségű és az élettartam lejártakor újra hasznosítható legyen az, amit egyszer legyártottunk.

A rendszer alapja az ISO 14001 szabvány (KIR, Környezetközpontú Irányítási Rendszer), azonban alapból mindenki először egy ISO 9001-es (MIR, Minőségirányítási) rendszert épít ki, majd ezt bővíti az EMAS követelményeknek megfelelő dokumentumokkal.

Az évente közzétett Környezetvédelmi Nyilatkozatunkban nyilvánosan is bemutatjuk tevékenységünket, felvállaljuk eredményeinket, ami csak a jéghegy csúcsa, esszenciája az alapokat jelentő információ halmaznak, ugyanakkor rálátást biztosít cégünk működésére, szándékaink szerint közérthető módon. 

Nagyon fontos számunkra a zászlóvivők büszkesége, azonban ami igazán lényeges, az a nyugalom érzése, hogy tiszta lelkiismerettel nézhetünk gyermekeink, unokánk szemébe, tudva azt, hogy ők esetleg majd csak évekkel, évtizedekkel később értik meg, mit is tettünk értük. Társadalmi szinten azonban sokkal több is kevés lenne…

Az EMAS Környezetvédelmi Tanúsítvány elérhető ITT.